NGC 4565

A Tű-galaxis keskeny sávja szinte pontosan a fősíkja felől látható, lenyűgöző csillagváros Egyszer – Piliscséven, 2017-ben – már megörökítettem: az új felszerelésem tesztképe volt. Akkor pár órát szántam rá csupán, meglehetősen nagy szélben. Ennek ellenére a kép az APOD-ra (a NASA munkatársai által üzemetletett “nap asztrofotója” oldal) került. Azonban én mindig is éreztem némi hiányérzetet a végeredménnyel kapcsolatban, ezért most újrafotóztam – immáron elég időt szánva rá. A felszerelés már egészen más lehetőségeket biztosít, a feldolgozási technikám is teljesen új utakat talált.

Hol találjuk?

A Tű-galaxist az Bereniké Haja csillagképben találhatjuk meg, a csillagkép által kirajzolt háromszög jobb alsó sarkánál, az Y com közelében. A Coma Berenices néhol az ókori katalógusokban is önálló csillagképként szerepel, megalkotójának mégis a 16. században élt Gerhardus Mercator németalföldi térképészt tekintjük. A V alakban szerteágazó Coma-csillaghalmaz (Melotte 111) a királyné fürtjeit jelképezi.

Az NGC 4565

A Tű-galaxis az egyik legnevesebb példája a szélről látszódó spirálgalaxisoknak. Szinte pontosan a fősíkja felől látjuk. A neve is innen ered, hiszen vizuálisan egy igen keskeny fénysávként jelenik meg az égbolton. Nagyobb távcsövekben és az asztrofotókon a spirálkarokban található por is felfedezhető.

Az galaxis egyébként nagyon hasonlít a Földről látható saját galaxis központunkra, hiszen mi is “oldalról” szemlélhetjük a Tejút-vidéket… Mikor Namíbiában elámulva bámultuk az űrt, térben, valóban átéreztük, hogy egy hatalmas galaxisban élünk. A látvány hasonló volt, csak az ég egyik szélétől a másik széléig. Elmondhatatlan, látni kell. Ahogy a Tejútnál, az NGC 4565 esetében is porfelhők blokkolják a galaxisból érkező fény egy részét.

A Tű-galaxishoz hasonló csillagvárosok tanulmányozása ezért igen sokat segít egyre többet megtudni a saját otthonunkról. Mivel mindösszesen 40 millió fényév távolságra fekszik, csillagászati léptékben szólva viszonylag közel van. Az észlelhetőség különösen hasznos elem az összehasonlító tanulmányok számára. A galaxis átmérője kb 100 000 fényév és 1230 km/s sebességgel távolodik tőlünk.

Az NGC 4565 legalább két szatellit galaxissal rendelkezik, amik természetesen interakcióban állnak vele. Az NGC 4562 a legnagyobb kísérő, könnyen részleteket is fedezhetünk fel benne. A Tű emellett megközelítőleg 240 gömbhalmaz otthona, ami nagyobb szám, mint amit a Tejút fel tud mutatni.

Röviden a kép készítéséről

A fényképet néhány nap alatt készítettem el, mivel egészen különlegesen jó ég adatott március végén. Az átlátszósággal sem volt baj, a nyugodtság pedig különlegesen kiemelkedő volt. Ez meg is látszik a kép részletein.

A felvétel adatai
  • Objektumok
  • NGC 4565
  • Dátum
  • 2023.03.
  • Helyszín
  • Balatonalmádi
  • Expozíciós idő
  • 13 óra
  • 89 x 360 L
  • 30 x 480 RGB
A felszerelés

  • Távcső
  • Astro-Physics 206EDF Starfire
  • Mechanika
  • Fornax 150
  • Kamera
  • ZWO ASI533MM Pro
  • Szűrők
  • ZWO LRGB
  • Vezetés
  • ZWO ASIAIR Plus + ZWO ASI120MM Mini